Marketing pszichológia

Mutasd meg, mit választanak mások

És nézd, ahogy nőnek az eladásaid

Képzeld el, hogy két azonos árú termék között vacillálsz egy webshopban. Mindkettő tetszik, de nem tudsz dönteni. Ahogy lefelé görgetsz, meglátod: az egyik alatt ötcsillagos értékelés és azt a szöveget, hogy „a vásárlók 80 %-a ezt választotta”. Ugye hirtelen világossá válik, melyiket vennéd?

A társas befolyás pszichológiája és alkalmazása a marketingben

Egy 2020‑as Frontiers in Psychology tanulmány két kísérletben vizsgálta ezt a jelenséget. Az elsőben résztvevőknek kellettek semleges színek közül választaniuk (zöld vagy kék), és a képernyő egyik oldalán egy sáv jelezte, melyik színt választotta a többség. A nudge (itt:társas bizonyíték) a résztvevők választását a többség irányába tolta, de csak akkor, ha a színek valóban kétesélyesek voltak.

Social proof működési mechanizmusa – átfogó magyarázó diagram
Diagram: A bal oldali ábrán látszik, hogy a social proof hatására a zöld objektumot ~25%-kal többen választották (0,58 kontroll vs. 0,74 social proof).

A második kísérletben egy online bevásárlófelületet szimuláltak, ahol a résztvevőknek 100 különböző termék közül kellett eldönteniük, vásárolnak-e húst. A negatív társas bizonyíték (egy sáv, amely megmutatta, hogy az előző résztvevők hány százaléka utasította el a terméket) jelentősen csökkentette a húsos termékek választását, különösen azoknál, akik amúgy ambivalensen viszonyultak a húsevéshez.

Negatív social proof veszélyei – kerülendő kommunikáció diagram
Diagram: A negatív social proof hatása.

A social proof nemcsak a döntést befolyásolta, hanem mérhetően csökkentette az időt és az ingadozást: a résztvevők gyorsabban és kevesebb bizonytalansággal hozták meg a döntésüket.

Miért működik?

  • Információs befolyás. Amikor bizonytalanok vagyunk, gyakran tekintünk másokra, hogy megtudjuk, mi a „helyes” döntés. Ha sokan választották ugyanazt a terméket, azt jelezheti: jó döntés lesz.

  • Normatív befolyás. Az emberek szeretnek a csoporthoz tartozni és úgy dönteni, ahogy a többiek. Ha a többség egy bizonyos csomagot választ, mi is hajlamosak vagyunk követni.

  • Bizonytalanság csökkentése. A tanulmányban a társas bizonyítékos nudge csökkentette a döntési időt (1379 ms vs. 1541 ms) és a bizonytalanságot. A fogyasztók hálásak, ha valaki megkönnyíti a választást számukra.

Hogyan alkalmazd?

  • Mutasd a számokat. Tűntesd fel, hogy hányan vásárolták meg a terméket, hány értékelést kapott, mekkora az átlagos pontszáma. Az olyan jelzések, mint „Legnépszerűbb választás” vagy „500+ eladás az elmúlt 24 órában” rendkívül hatékonyak.

  • Használj valós adatokat. A szociális bizonyíték akkor működik, ha hiteles. Ne manipuláld a számokat, mert az könnyen visszafelé sülhet el.

  • Célozd azokat, akik nem tudnak dönteni. Azoknál működik leginkább, akik két hasonló ajánlat között vacillálnak. Ha valakinek már van kedvenc márkája, kevesebbet számít a többség véleménye.

  • Integráld a felhasználói visszajelzéseket. Vélemények, értékelések, felhasználói fotók és esettanulmányok mind erősítik a szociális bizonyítékot.

Mikor erősebb?

A társas bizonyíték különösen erős új e-kereskedelmi termékkategóriák, hasonló szolgáltatások és komplex vagy erkölcsi döntések esetén. Ha a vásárló sok választási lehetőséggel szembesül és nincsenek erős preferenciái, a népszerűség jelzése „mentőövként” szolgál. Gyengébb hatású lehet ott, ahol a vásárlók nagyon erős preferenciákkal bírnak vagy objektíven „helyes” választás létezik (pl. megfelelő műszaki paraméterek).

Példa: szociális bizonyíték nélkül és szociális bizonyítékkal

Az alábbi ábrán látható, hogyan működik a szociális bizonyíték egyszerű terméklistában. Bal oldalon két azonos árú termék szerepel mindenféle visszajelzés nélkül – a vevő bizonytalan. Jobb oldalon az egyik termék alatt csillagos értékelést és azt olvashatjuk: „A vásárlók 80% ezt választja”. Ennek hatására a vevő nagyobb eséllyel választja a népszerűbb terméket.

Social proof helytelen és helyes alkalmazása – Don't vs Do
Kép: A social proof helytelen és helyes alkalmazása.

Kapcsolódó marketing pszichológiai trükkök

  • FOMO (Fear of Missing Out): Ha azt kommunikálod, hogy sokan már megvásárolták, a vásárló nem akar kimaradni a „trendből”.

  • Hitelesség és szakértői ajánlás (authority): Egy szakértői vélemény („orvosok ajánlják”) tovább növeli a bizalmat.

  • Szűkösség (scarcity): A „már csak 3 darab elérhető” üzenet kombinálva a népszerűséggel még sürgetőbbé teszi a döntést.

Felhasznált forrás

Venema, T. A. G., Kroese, F. M., Benjamins, J. S., & de Ridder, D. T. D. (2020). When in Doubt, Follow the Crowd? Responsiveness to Social Proof Nudges in the Absence of Clear Preferences. Frontiers in Psychology, 11, 1385

Gyakori kérdések

Mikor hat legjobban a társas bizonyíték?

Amikor a vásárló bizonytalan és két hasonló lehetőség közt vacillál: a kísérletben a nudge csak a valóban kétesélyes döntéseket tolta a többség irányába; erős preferenciánál alig hat.

Mit mértek a kutatásban?

A negatív társas bizonyíték (hányan utasították el a terméket) jelentősen csökkentette a húsos termékek választását, és a social proof a döntési időt is rövidítette (1541-ről 1379 ezredmásodpercre).

Hogyan alkalmazd hitelesen?

Valós számokat mutass (eladások, értékelések, átlagpontszám), integráld a felhasználói visszajelzéseket, és célozd a döntésképteleneket; a manipulált szám könnyen visszafelé sül el.

Papp István

Papp István, a marketingcool alapítója. Kutatásalapú marketing: a vásárló elméjétől a mérhető eredményig. A szerzőről

Új cikkek egyenesen a postafiókodba

Iratkozz fel: friss, használható marketingtudás a postafiókodba. Nincs spam, bármikor leiratkozhatsz.